Ki vagyok én?

Dóra vagyok, Tállyán egy kis községben születtem. A szüleim már kiskorom óta a szőlőtermesztés és borkészítés irányába terelgettek, habár bevallom, gyerekként nem éppen ez volt a nagy álmom.

14 évesen Budapestre költöztem és megkezdtem tanulmányaimat a Soós István Borászati Szakközépiskolában. Nem volt épp egy kis menet, főleg úgy, hogy addig nem igazán merészkedtem sehová.

Később elvégeztem a borásztechnikusi szakot is és egy nagy lehetőség ütötte fel a fejét. Németországba mentem gyakorlatot szerezni és szintén egy borásziskolába vetődtem, ahol duális képzésben részesülhettem.

Mellette egy családi borászatban dolgoztam, nagyjából nulla nyelvtudással. Szóval szó szerint bedobtam magam a mélyvízbe.

 

Én sztorim

Jó, akkor most világgá megyek

2 év után fejeztem be az ottani iskolát, majd még 1 évig egy nagyobb borászatnál dolgoztam, ahol logisztikával, export-importtal foglalkoztam. Tehát egy hatalmas raktárépületben töltöttem mindennapjaimat. Szuper volt elhiheted. 🙂

Nade egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, egyszer csak a meleg, trópusokon Thaiföldön találtam magamat.

Ez követte, Indonézia gyönyörű kultúrája, hegyei, vulkánjai és megannyi izgalmas túrában élményben vettem részt.

Indonézia után Malajziában és a Fülöp-szigeteken éltem.

Hogy miből éltem? hogyan jutottam el ennyi helyre? Nem borászkodásból és szőlőszedésből az biztos. 🙂

Útkeresés

Sok helyen jártam, rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam és sok mindent tanultam. Hogy mit? alázatot, méltóságot, azt, hogy bárhová megyek a problémák elől és magam elől nem menekülhetek.Önszeretet útján is, itt először láttam önmagamat először. Szembenéztem a félelmeimmel és ezek az utak kellettek ahhoz, hogy most itt legyek és küzdjek azért amiben hiszek.

Az élet nem volt soha könnyű és soha nem lesz az, nem várhatjuk el, hogy majd valaki megoldja helyettünk a problémáinkat. Menni kell előre, tanulni kell és meg kell tennünk mindent önmagunkért.