Ezt a szakmát szeretni kell...

Ezt a szakmát szeretni kell

A boros palackok és csillogó események mögött emberek állnak , – olyan emberek, akik egész évben dolgoznak azon, hogy valami jót, valami maradandót alkossanak.
De nem minden szőlőből lesz jó bor, még akkor sem, ha a legnagyobb szenvedéllyel és szakértelemmel állunk hozzá.

A szőlőben lenni – az igazi munka

Tény, hogy a szőlőben lenni nem olyan “menő”, mint a pincében borokat kóstoltatni.
Mégis, én inkább vagyok kint a dűlőben. Ott érzem igazán, hogy élek. Ott próbálom megérteni, hogyan tudok együtt dolgozni a természettel és nem ellene. Hogyan segíthetem abban, hogy jó termést adjon, hogy egészséges maradjon, és hogy minden évben egy kicsit jobban megismerjük egymást: én és a föld.

A jövő útja: együtt a természettel

Egyre többen fordulnak az öko- és biodinamikus gazdálkodás felé. Úgy gondolom, ez az irány a jövő, még akkor is, ha több munkát igényel, több lemondással és nagyobb kockázattal jár. De megéri.

Bodó Judit (Bott Pince) – akinek a hangját hallva mindig elszáll minden kétségem ezzel a szakmával kapcsolatban – egyszer azt mondta:

„Inkább kockáztatok, inkább megteszek mindent a szőlőkért, és felvásárolom a szomszédos területeket is, csak hogy megmentsem őket.”

Szerintem ez dicséretes. És valahogy így kellene tennünk mindannyiunknak.

A munka tisztelete

A munka nem mindenkinek büdös. Meg kell tanulni tisztelni.
És ha tiszteled a munkát, a természetet, az embereket akkor válhatsz igazán jó emberré és egyben szakemberré is.

Nekem kicsit elegem van a felszínességből és nem akarok egy ilyen közösséghez tartozni, így megalkotom a sajátomat.

Én valahogy ilyen szeretnék lenni. Jó ember, aki odafigyel a környezetére, a természetre, és másokra is. Ezért maradok. Mert minden kétség és nehézség ellenére érzem, hogy itt a helyem.

A kétkezi alkotás öröme

Akárhányszor elbizonytalanodom, és úgy érzem, hogy feladnám az egészet, mindig felmerül bennem a kérdés:
mégis mit csinálnék helyette?
Hová mennék? Milyen hivatást űznék inkább? – Iradai munka és ott ahol megmondják mit és hogy csináljak, – nem az én asztalom.

Aztán rájövök, hogy hiányozna a munka. Hiányozna az érzés, amikor a két kezemmel alkotok valamit, még ha nem is mindig úgy sikerül, ahogy terveztem.
Nem lehet egy csapásra megváltani a világot, de lehet nap mint nap tenni valamit érte.